Méhbarát zöldtetőket a lakótelepekre, lapostetőkre!

Szabó Olivér vagyok, a Méhbarát Mozgalom alapítója. 2 évvel ezelőtt telepítettem Magyarország első, kifejezetten méhbarát zöldtetőjét egy makói lapostetőre. Ez azonban csak a kezdet. Szeretném, ha minél több helyen alakítanánk ki hasonló területet. Táplálékot ad a méheknek, jó a lakókörnyezetnek, ráadásul szigetel is, így még az energiaköltségeken is spórolhatunk.

Én Méhetetőknek hívom azokat a területeket, amelyeket a Méhbarát Mozgalomban alakítunk ki közösen az emberekkel, civilekkel, kertészekkel vagy gazdálkodókkal, intézményekkel. A mozgalom célja a méhek megmentése úgy, hogy közben jót teszünk a földterülettel is. A Méhbarát Zöldtetők kialakítása pedig azért is hasznos, mert a panelrengetegben vagy ott, ahol sok a betonfelület, zöldebb, élhetőbb és szebb lesz a lakókörnyezetünk ráadásul úgy, hogy közben méheket etetünk.

Először másfél évig kutattam a témát, konzultáltam növényorvosokkal, gazdákkal, építészekkel, kertészekkel. Nagyon sok szakembert megkérdeztem, hogy hogyan valósíthatnánk meg a lapostetők Méhetetőkké alakítását. Ezután jött a gyakorlati megvalósítás, elültettem ládákba a magokat, kialakítottamMakón az első városi Méhetetőt egy 20 négyzetméteres garázs tetején. Minden a terv szerint alakult és most már elmondhatjuk, hogy megvan a mintaprojekt, jöhet a többi!

Márciustól októberig. – amíg a szezon tart- folyamatosan adja a méheknek a nektárt és a virágport, a fő élelmiszereiket. Először a repce nyílt ki a mustárral együtt, majd a hajdina, napraforgó, len és ezután a több mint 40 féle magkeverék. Ráadásul nagy öröm volt látni, hogy nemcsak a méhek találták meg a Méhetetőt, hanem sok más beporzó rovar is és kismadarak is.

Ráadásul még spórolhatunk a rezsiszámlánkon is, hiszen nagyon jól szigetel. Télen fűt, mivel 30 centi réteg van a tetőn. Nyáron pedig hűt, mert a növények egy neutron folyamatot hoznak létre és így a fotoszintézissel a belső klímát is rendesen megváltoztatja. A nagyvárosban élők számára további pozitívum, hogy a Méhetető nagyon jól szigeteli a beszűrődő hangokat is. A gondozása sem jelent terhet, a rendszeres öntözés mellett évente legfeljebb 2-3 alkalommal kell rendbe tenni a Méhetetőnket.

Ha szeretnél Méhetetőt otthon, az erkélyen, a kiskertben, a lakókörnyezetedben vagy akár Méhlegelőt a földeden akkor csatlakozz a Méhbarát Mozgalomhoz! Ha csatlakozol, ajándékba kapsz egy csomag méhbarát repcemagot, amit te ültethetsz el.1 méhbarát csomag tartalma 50 beporzónak szolgál táplálékul. Neked csak 5 perc, 50 méhnek viszont az élete múlhat rajta.

Ráadásul minden egyes Szabóméz termék vásárlásakor 100 forint kerül a Méhbarát Mozgalom közös kasszájába, amiből újabb területeken tudunk kialakítani méhlegelőket és magokat vásárolni, amit bárki elültethet otthon.

Itt Csatlakozhatsz: https://www.facebook.com/groups/mehbaratmozgalom

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


0
    0
    Kosár tartalma
    A kosara üres.Vissza az üzletbe.