Bees on Purple Flower

Miért olyan fontosak a méhek az emberiség szempontjából?

Albert Einstein egyszer azt mondta: „Ha a méhek kipusztulnak, 4 évre rá az emberek is követik őket.” Ijesztően hangzik, de sokan még most sem tulajdonítanak komoly jelentőséget ezeknek az apró, szorgos kis élőlényeknek. Pedig az a helyzet, hogy nélkülük nem csak a világgazdaság, hanem az ökoszisztéma is teljesen felborulna, és ez beláthatatlan következményekkel járna. 

Ha azt gondolod, hogy ilyesmi nem történhet meg, ki kell, hogy ábrándítsunk: A világ méhpopulációja évek óta csökkenő tendenciát mutat, ami nagyon aggasztó. 

Késő bármit is tenni, vagy esetleg van még remény?

Ha kíváncsi vagy a válaszra, akkor mindenképp olvasd el blogcikkünket, amelyből egyúttal azt is megtudhatod, az élet mely területein veszik nagy hasznát a méhek munkájának! 

Élelmiszergyártás

A méhek létfontosságú szerepet játszanak a mezőgazdaságban és az élelmiszergyártásban. Ők a beporzók, akik segítségével a zöldségek, gyümölcsök, és egyéb növények képesek lesznek megteremni.

Itt most muszáj tennünk egy kitérőt: Engedd meg, hogy röviden felvázoljuk, hogyan is zajlik a beporzás! 

Alapvetően két típusát különböztetjük meg a folyamatnak: A szél- és az állatporzást. És mi a különbség köztük pontosan? Nagyon egyszerű, amíg az előbbi során a virágport a szél juttatja el más növényekre, addig az utóbbi esetben ugyanez a feladat az állatokra – pontosabban a méhekre – hárul.

A porzási időszakban, a virágok színes mintáikkal, vagy az általuk termelt nektár illatával a méheket magukhoz csábítják, akik testére így a leszállás pillanatában, ráragad a virágpor. Ezt aztán tovább viszik más növényekre, ezzel megtermékenyítve őket.

Méhek nélkül, azonban ez a folyamat megszűnne, amelynek következtében, rengeteg növény és fafaj nem tudna szaporodni. Emiatt a világ élelmiszer-ellátottsága drasztikusan lecsökkenne, a boltok polcai kiürülnének, és az étel, mint olyan, luxuscikké válna. 

Lehet, hogy azt gondolod, most túlzunk, pedig nem: Egyes becslések szerint ugyanis, a világ élelmiszereinek körülbelül 75%-át a beporzó méheknek köszönhetjük.

Egészség és szépségápolás

Az akadozó élelmiszer-ellátásnál pedig nem áll meg a folyamat, habár kétségkívül a legaggasztóbb problémák közé tartozik. De méhek nélkül például méz, viasz, méhpempő, és propolisz sem lenne, amelyek az alternatív gyógyászat alapjai. Ezeknek a méhészeti termékeknek az egészségre gyakorolt, pozitív hatásai vitathatatlanok. A méz például:

  • Csökkenti a gyulladást,
  • Felgyorsítja a sebek regenerációs folyamatát,
  • Hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, 
  • A benne lévő antioxidánsoknak köszönhetően, regenerálja a bőrt.

A viasznak emellett nagy hasznát veszik a kozmetikai cégek, a méhpempő pedig a modern orvostudományban kap egyre nagyobb figyelmet. 

Mi az oka a méhpopulációk csökkenésének?

A Földön körülbelül 20 ezer méhfaj él, ami talán először soknak tűnhet, de – ahogyan már korábban is írtuk – a többségük sajnos komoly veszélyben van. Ennek számos oka lehet, de a legvalószínűbb az egyes növényvédő szerek használata. Jó példa erre a néhány évvel ezelőtt lezajlott eset, amikor a neonikotinoid és fipronil tartalmú rovarirtó szerek miatt, seregnyi méh pusztult el Brazíliában. És noha ezeknek a szereknek a használatát azóta az egész világon szigorúan tiltják, a rovarok védelme problémásabbá vált, mint valaha. Mindezt pedig – a Greenpeace mérései szerint -:

  • A globális felmelegedés,
  • Néhány betegség elterjedése,
  • Bizonyos kártevők és élősködők elszaporodása,
  • Valamint az urbanizáció – vagyis a városok folyamatos térhódítása a természettel szemben – is tovább nehezíti. 

Ez utóbbi, úgy érezzük, magyarázatra szorul!

Minél több város vagy agglomerációs körzet épül fel, annál inkább csökken a fák és a mezők száma. A méheknek emiatt egyre nagyobb távolságokat kell megtenniük ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak. Arról nem is beszélve, hogy így a beporzást sem tudják megfelelően elvégezni.

Van még remény?

Természetesen van, de nem egyszerű a dolog. Ehhez az kell ugyanis, hogy az országok vezetői – és velük együtt a társadalom is – a természetes gazdálkodást, és ezáltal azokat a gazdákat kezdjék el támogatni, akik a növénytermesztést rovarirtó szerek használata nélkül végzik.

Mindez persze egy hosszú folyamat, amelyre hétköznapi emberként kevés ráhatásunk van. De akár otthon is segítheted a méhek életét, csak ne használj a kertedben vegyszereket és ültess méhbarát növényeket, például:

  • Borsmentát,
  • Kerti kakukkfüvet,
  • Valamint a levendulát.

Ugyanakkor van még egy módja annak, hogy segíts! 

Cégünkkel létrehoztuk a Méhbarát Mozgalmat, amelynek célja, hogy 2023-ban 10.000 négyzetméter méhlegelőt alakítsunk ki, és ezzel is segítsük a faj fenntartását. Ez a küldetésünk, és hiszünk benne, hogy megvalósulhat. 

És hogyan tudsz minket ebben támogatni?

Minden Szabóméz termék megvásárlásával 100 Ft-tal járulsz hozzá a küldetésünk sikeréhez, ráadásul egy csomag méhbarát repcemagot is kapsz tőlünk ajándékba, amely 50 beporzónak szolgál táplálékul. Csak annyit kell tenned, hogy a csomag tartalmát szétszórod valahol – Neked csak egy perc, de ezzel akár 50 méh életét is megmentheted!

Reméljük, hasznosnak találtad cikkünket, és sok érdekességet tudtál meg belőle. Ha szeretnél tőlünk rendelni, nézz szét kínálatunkban és ismerkedj meg csodás termékeinkkel, amiket több ezer szorgos méh segítségével készítettünk! Hasonló tartalmakért pedig mindenképp kövess be minket közösségi felületeinket!

0
    0
    Kosár tartalma
    Vásárolj még 22.990 Ft értékben az ingyenes kiszállításhoz.
    A kosara üres.Vissza az üzletbe.